A kastélyba igyekvő kordé nagyot zökkent egy kiálló kövön. A pocsolyából felfröccsenő sár szürke foltokkal pettyezte be az oldalsó deszkákat és a viaszosvászon ponyvát; a bakon üldögélő öregember bosszúsan morrant egyet. A kordét húzó, szürke fülű szamár, talán megérezve hogy nem rá figyelnek, kis híján letért az útról, a vizesárok felé; ám az öreg még idejében észbekapott, és egy fűzfavesszővel az állat farára húzott.
- Héjj, te, csáléra mész… – mormogta őszes parasztbajusza alatt; majd a kordét a vasalt tölgyfakapu elé kormányozta. A kapualjban ácsorgó, lánccsuklyát és zöldesbarna köpenyt viselő őr unottan vakargatta a homlokát, ám amint felismerte a bakon ücsörgő embert, mosolyra húzódott a szája...

 A teljes 2. fejezet .pdf formátumban letölthető a jobb oldali menüből.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.